Lassan egy hete minden nap, ha csak pár órára is, odaállok a Konzum melletti stand mögé, mellé. A jeges szél vagy épp a szemkápráztató napsütés ellenére sokan jönnek, érdeklődnek, szeretnék megtudni, hogy ez a mosolygós arc, mitől vidám. Osztogatom a szórólapjainkat, és igyekszem válaszolni az érdeklődő kérdésre. De nem egyedül. Napra nap egyre többen állunk a standnál, járjuk a várost szendvics-emberként, osztogatjuk az anyagokat, válaszolunk a kérdésekre.
Egyre többen jönnek, és kérdeznek. Érdeklődnek és bíztatnak. Sokszor halljuk, "Rátok fogok szavazni!", "Csak így tovább srácok!", "Olyan jó, hogy végre van egy, amire szívesen adom a voksom..." Ezt nagyon jó hallani. Meggyőz arról, hogy igen, lehet. És jó hallani azt is, aki vitatkozik. Aki abban a reményben áll oda, hogy majd jól "befűt" a kérédéseivel. Mert azt látom, hogy érdekli, hogy a pesszimista, világtól elforduló dermedtség oldódik. Egyre többen kezdik megérteni, hogy a szabad vélemény, a demokrácia hogyan kapcsolódnak. Hogy a nyitottság és odafigyelés nem ritka kincs vagy ajándék, hanem társadalmi létünk alapja lehet. Egyre többen tudják, hogy lehet más a politikához fűződő viszony. Egyre többen érzik, hogy ha akarják másként is lehet. Hogy az elmult húsz év nagyon érdekes irányba tolta hazánkban a demokrácia szekerét. S, hogy ezen változtatni lehet, nem feltétlenül radikálisan, vagy hangoskodva. Csak egyszerűen, fenntarthatóan és tisztességesen.
Egy évvel ezelőtt egy kis zöld hal kérdezgette az embereket, érzik-e. Mára az emberek egy része érzi, és tudja, hogy lehet más a politika. Egyre többen és többen lesznek, akik április 11-én a voksukat az LMP-re adják, nem orrbefogva, nem fújolva, nem menekülve, hanem reménykedve, bízva a demokráciában. Egyre többen vannak, akik látják, csak az az elveszett szavazat, amit nem arra a pártra, nem arra a jelöltre adnak, akire valóban szeretnék, s hogy Magyarországon a demokrácia, a politika megújítható. Csak részt kell benne venni!
