Sok régi családi anekdota közül, az egyik játszódott le a fejemben tegnap este. Édesapám katolikus családban első fiúgyermekként nagyon sokáig nyűglődött a szigorú a vallás miatt rá nehezedő kötelezettségek alatt. Felnővén aztán, kicsit lázadásból, kicsit a kor egyetlen helyben megvalósítható kitöréseként előbb a KISZ majd az MSzMP tagja lett. Otthon, az előbb ismertetett háttérben, nem állt a család elé elhatározásával. Azonban titok nem marad kiderítetlen a nagyanyám előt, rá is talált a pártkönyvre. Gondosan visszatette a zsebbe ahol, talán tényleg véletlenül, rábukkant. Néhány nappal később, négyszemközt így szólt apámhoz:
- Most már akkor te is ilyen "kominista" lettél, fiam?
- Igen - felelte apám félig zavartan, félig értetlenül. - Kominista lettem.
- De hiszen, te ministráns is voltál.
- Hála Isten, csak voltam!
A lift előtt ácsorogva tegnap este odafordul hozzám édesapám.
- Biztos, hogy az iwiwre is ki kell tenni ezeket a "lemp"-es dolgaidat?
- Biztos.
- És akkor te is ilyen "lemp"-es vagy,fiam?
Nem feleltem, csak eszembe jutott egy régi történet, és elmosolyodtam. Apámnak hosszan mondták, tanították, gyakran ütve, miben kell hinnie, de végül csak mást választott. Nekem "hála Isten" szabadságom volt választani, és nem lázadásból menni szembe azzal, ami muszáj. És eljött az idő (sic!), hogy bevállaljam. Mert valóban változás kell. Az óriás plakátoknak igaza van. Itt az idő, hogy változtassunk azon, amin húsz év alatt senki. És hiszem, erre olyan, aki húsz év alatt nem változtatott, most sem lesz képes, legyen vörös vagy narancs, esetleg fehér.