Tegnap volt olvasható az Indexen egy kimerítő interjú Tóth István Jánossal, a Corvinus Egyetem korrupciókutatójával. A tanulságos beszélgetésben a Lehet Más a Politika is említésre kerül, igaz csak egyszer, ám akkor elismerően.
Tóth István bemutat néhány hazai tendenciát, illetve kommentálja intézete megjelent tanulmánykötetét. A tanulmányból és az interjúból kirazolódó kép több, mint aggasztó. Olyan szinten jelenik meg e vélemény szerint a baksis használat magyarországon mely afrikai és délamerikai gazdaságokra jellemző. Mély, több évtized alatt megtanult beidegződések, és a "hirtelen jött szabadság" robbanó elegye ez, mely az eltelt húsz év alatt egészen magas, a korlátokat messze átlépő szintre emelte a korrupciót Magyarországon. Hogy ez így van-e a mindennapjainkban, szerintem nem kérdés. Ha felmerülhet az a kérdés, akár csak mélyen belül is, hogy "el tudjuk e intézni gyorsabban/biztosan/kisebb veszteséggel", akkor épp arról beszélünk, hogy milyen járulékos előnyökkel jár a normaszegés, és, hogy a lehetséges veszteségekkel egybevetve ez milyen ár/érték arányt mutat.
Izgalmas volt olvasni, hogy a korrupció a kutató nézőpontjából nem egyéb, mint egy racionális gazdasági válasz a rosszul szabályozottságra. Rossz szabályozás lehet a hiányos vagy a túl szabályozott rendszer egyaránt. A Tóth István által hozott példákból azonban az derül ki, hogy hazánkban az utóbbi, a túl szabályozottság dominál. A szabályerdőben aztán talpán legyen az ember, ha nem téved el, de semmi gond, mindenkinek akadhatnak kísérői, akik némi "díjazás" ellenében "biztos ösvényeken" átvezetik az utazókat. Magasabb szinteken aztán ezeket az "ösvényeket" ki is építik, rendeletek, törvények születnek, melyek gazdasági hasznot hoznak egyeseknek, míg másokat hátrányba taszítanak. Aggasztó, hogy mennyi módja van, és a bűn mennyire emberi. Abban Tóth is egyetért kérdezőivel, hogy a korrupciót megszüntetni nem lehet, csak valamilyen, a közösségre legkevésbé káros szint alá lehet juttatni. A becsvágy, a hatalom vagy a gazdagság ígérete mindig is körbefogta az embereket, "Kapa és Pepe" ügyesen bemutatja ezt nekünk a Power Politizátor c. kisfilmjükkel.
Ha ez ennyire természetes, akkor miért kelt bennünk viszolygást? Ha valóban történelmi távlatokba tekint a paternalizmus ésszervilizmus, ha ez minden társadalomban jelen van, akkor mi a kenőpénz ára? Mit úszunk meg a rövidtávú haszonért? Vagy fordítva; mit veszítünk el valójában?
A tervezhető, átlátható jövőt, az adott szó igazát és azt a bizalmat, ami egy valódi közösséget jellemez szemben a folyton marakodó csőcselékkel. Tóta W. már egyenesen korrupció hajtotta demokráciáról beszél. S valóban elgondolkodtató, hogy ha egyes esetekben "meg lehet oldani másképp is" a dolgot, a feljelentést, a bírságot, az engedélyeztetést, a gyógyulást, nagyanyám hospice elhelyezését, akkor, vajon mit lehet a valóban szabályozott keretek között, meg akkor minek egyáltalán szabályok. Ez a kenőpénz igazi ára, nem a tízezres a rendőr tányérsapkájában.
