Előre is elnézést kérek mindenkitől, ez most nem annyira öko-, mint inkább politikai bejegyzés lesz. A minap az egyik internetes újság hasábjait futottam át, s az egyik cikkben rám politikusként hivatkozott az újságíró. Az indulatok azonnal felkavarodtak bennem, nem tartom magam politikusnak, s a társadalmunkra jellemző gondolat: "a politikus rossz ember", hatására viszolyogni kezdtem. "Mi lesz most?" kérdeztem magamtól. Az LMP-ben nem politikusok, hanem szakemberek vállalnak munkát, olyanok, akik munkája, közösségi tevékenysége igazolja a társadalmi szerepvállalásukat. Nem pedig olyanok, akikre a közvélemény, sajnos gyakran joggal, a szerencselovag szinonímájaként érti a politikus szót.
Aztán, ahogy szép lassan alább hagyott bennem a kavargás, elkezdtem a szót magát figyelni. Eszembe jutott korai egyetemi rácsodálkozásom a görög nyelv egy kifelyezésére: "zoon politikon". Társas élőlény. Az ember ugyanis csak társaival együtt életképes, önmagában a tundrára vetve, vagy a Kalahári dűnéi között igen hamar véget ér. Civilizációink fejlett városaiban persze úgy tűnhet, az individuum a valódi győztes, s igen sokan ezt el is hiszik. Azonban rövid gondolkodás után belátható, az egyén az őt körülvevő társadalom, emberi közeg nélkül semmit nem jelent, semmit nem ér, hiszen, csak viszonyaiban tudja megmutatni önmagát.
A közösségi élőlény, a modern ember minduntalan kénytelen kapcsolatba kerülni közössége tagjaival, embertársaival. Kényszer viszi rá, életfentartó ösztöne, hogy közléseivel és figyelmével a saját közösségében önmagát meghatározza, szerepéből feladatot vezessen le magának, vagy épp ellenkezőleg: feladatai jellegéből megfogalmazza szerepe nevét. Folyamatosan kapcsolatban van a politikon-nal, a közeggel, amiben létezik. Vásárol a boltban, játszótérre megy a családjával, leül egy árnyas padra a parkban, és sakkozik, átmegy a szomszédba sóért, beszélget az újságossal, beszélget a szomszéddal, meghívja a barátait, rokonait, vagy épp ő látogatja meg őket. Sorolhatnám még a példákat, de talán ennyiből is világos, az ember folyamatosan szervezi a közösségeit, kisebb nagyobb léptékben formálja a politikon-t, és közben persze saját magát is. Ez a folyamatos szervező munka a politikon alakítása, ha cselekvő igévé alakítjuk: politizálás.
Minden ember politizál, folyamatosan építi alakítja közösségeit, érvényesíti saját vagy csoportja érdekeit, hallatja hangját és jó esetben meghallja másokét, így téve lehetővé, hogy egy biológiai oldalról kevésbé szabályozott közösség (a hangyákhoz, méhekhez és más hártyás-szárnyúakhoz képest legalábbis) mégis együtt maradjon, mégis fennmaradjon s lehetőséget adjon az egyén és a faj továbbélésének. Az ember alapvetően politikus, és nem szerencselovag. Bizonyos, hogy mindenki keresi saját boldogulását is, azonban a legtöbben nem a többiek kárára igyekszünk lenni. Mindannyiunknak megvannak azok a képességei, amelyek alkalmassá tesznek bennünket a társadalmi létre, és mind elsajátítjuk azokat a képzettségeket, amikkel ezek a képességek hasznosíthatók. Van, aki gyakorlottabb, és van, aki kevésbé, viszont mind részt veszünk képességeinkkel, képzettségeinkkel ebben az alakító munkában.
Innen nézve a politikusi jelző egyáltalán nem ijesztő, csupán kibontatlan és ezért félreértett. A Lehet Más a Politika azért is szerveződött, hogy kibővitse a politika szó jelentését. Hogy minél többen merjenek részt venni a társadalom formálásában, mert ez nem kiváltság, nem is jog, a túlélésünk kényszere vesz rá bennünket.
