Belecsapunk a lecsóba..azazhogy a vízbe..  

A pécsi vízszolgáltatás önkormányzat általi „visszafoglalása” utáni visszhang jól mutatja a magyarországi neoliberális trendmédia és pártpolitika színvonalát. Nagyjából egy bankrablás jogi és erkölcsi megítélésének megfelelően értékelik azt, hogy egy önkormányzat visszaveszi egy stratégiai közszolgáltatás feletti ellenőrzését azért, mert az egy multicég érdekeit sérti. A magyar kormányfő immár a teljes magyar befektetői szféra bizalmának megrendülésétől retteg, és 60 ezer franciák által létesített munkahely elvesztésétől tart, a magát még mindig „Magyar” Demokrata Fórumnak nevező párt pedig éppenséggel a Suez Environment francia székhelyű multi igazgatóságát biztosítja szolidaritásáról, és „antikapitalista” összeesküvéssel vádolja a pécsi önkormányzatot. 

 "A víz nem árucikk, ezért számomra magától értetődőnek tűnik, hogy kezelését elvegyük a magánszférától és azzal a közösség gazdálkodjon" - mondta a francia főváros vízellátásáért felelős alpolgármester, Anne Le Strat, miután Párizs úgy döntött, hogy ugyanezt a Suez Environment céget, saját „nemzeti” multiját tessékeli ki a helyi vízszolgáltatásból. De ugyanez történik több más francia nagyvárosban is.

 A "vízfüggetlenségi harc" harc kezdete Franciaországban a kilencvenes évek elejére tehető, a települési vezetők ekkor kezdtek ugyanis rájönni arra, hogy a vízközművek működésének koncesszióba adása főleg áremelkedést hozott a lakosság számára, minőségi javulást azonban alig.

 A folyamatot megfordítani akaróknak kemény ellenállást kellett leküzdeniük, az 56 ezer lakosú dél-nyugat franciaországi Castres város vezetőinek például közel tízéves bírósági hercehurca után sikerült megszabadulniuk a nevét Lyonnaise des eaux-ról Ondeóra változtató társaságtól (Fontos megjegyzés: ez a Suez jogelődje,ennek adta el a tulajdonrészt a pécsi önkormányzat, KJ), amellyel a település korábbi vezetése harminc évre szóló koncessziós szerződést kötött, és amely a vízszolgáltatás átvételét követő második évben 60 százalékkal emelte meg a lakossági vízdíjakat.

 A több mint félmillió lakosú, kelet-franciaországi Grenoble-ban a környezetvédők több éves kemény harcának köszönhetően 2000 elejére került vissza a településhez a vízszolgáltatás. A zöldek munkáját itt nagymértékben hátráltatta a korrupció, a Lyonnais des eux vízszolgáltató ugyanis egyszerűen lefizette a várost vezető pártokat - jobb és baloldaliakat egyaránt -, ráadásul az ebből származó kiadásait a lakosság túlszámlázásából fedezte.

 Mára már több tucatra tehető azoknak a településeknek a száma, amelyek a sikeres példákon felbuzdulva túltették magukat azon a hetvenes években elterjedt, gyakorlatilag ideológiává keményedett nézeten, mely szerint a vízszolgáltatás működtetését mindenképpen külső, magánvállalatokra kell bízni.

 És ahol nem sikerült szerződést bontani, ott a települési képviselőtestületek erőteljes nyomással arra kényszerítik a vízszolgáltatókat, hogy drasztikusan csökkentsék áraikat. Legutóbb a kétszázezres, közép-franciaországi Saint Étienne városának sikerült ez a bravúr: a frissen megválasztott szocialista polgármester elérte ugyanis, hogy a Suez és a Veolia által 50-50 százalékban tulajdonolt helyi vízművek 2009 januárjától 23 százalékkal csökkentsék a lakossági vízdíjat. A mintát egyébként a szomszédos, közel kétmilliós Lyon vezetésétől vették, amely 2007-ben elérte, hogy a település vízszolgáltatását biztosító Veolia 16 százalékkal csökkentse az árait.

 Az "emancipációs" folyamatban a polgármesterek minden lehetséges eszközt igénybe vesznek. A már említett példák mellett vannak, akik független szakértőkhöz fordulnak, hogy a vízművek működését, számlázási rendszerét átvilágítsák. Három éve egy ilyen külső auditnak köszönhetően a negyedmilliós nyugat-franciaországi Bordaux vezetése rájött, hogy a város vízszolgáltatását működtető Lyonnaise des eaux 233 millió eurós "túlzott profitra" tett szert. Az összeget a település vezetése visszakövetelte, és a cég belement abba, hogy azt befektetések és árcsökkentés formájában visszatérítse - tudósít a S. Ráduly János Franciaországból.”

 A Suez azonban bukott 2003-ban az USA-beli Atlantában is, többek között azért, mert profitja érdekében leépítette a vízminőséget ellenőrző labort is, a városban (ahol nem mellesleg 2000-ben olimpiát rendeztek) közbotrányt okozott a víz rossz minősége.

 Megjegyezzük, hogy az 1995-ös pécsi vízműprivatizáció egyik fő indoka az volt, hogy így a pécsiek jobb minőségű , „lágyabb” vizet kapnak. (Pécsett az országban a legnagyobb a víz keménysége (karbonáttartalma), a vízkőképződés rongálja és idő előtt tönkreteszi a szerelvényeket, sokkal több mosó-és tisztítószert kell felhasználni, stb.) Ebből semmi nem lett, viszont itt lett a legmagasabb a vízdíj a magyar nagyvárosok közül.

 Mielőtt a Pécsett történteket túl „durvának” tartanánk, idézünk egy hírt, amely a Suez amerikai üzlettársához, a Bechtelhez kapcsolódik. E cég -nem mellesleg- magán-zsoldoshadseregeket üzemeltet Irakban és számos fejlődő országban, ahol a multik érdekeltségeinek védelme mellett megszállási, rendészeti, harcászati feladatokat is ellátnak, és így az USA és a NATO papíron kevesebb katonát kell hogy bevalljon, miután a „contractor”-ok nem minősülnek hivatalosan katonának. Romániában autópálya-építésben voltak érdekeltek, de korrupciós botrányokba buktak bele.

 Egy tüntető meghalt, és több tucatnyi megsebesült, amikor ecuadori őslakosokra támadt a rendőrség. Napok óta tart a lázongás, a karhatalom pedig nem kegyes a vízért aggódókkal.

 Macas közelében bennszülöttek százai döntöttek úgy, hogy elzárnak egymástól két kulcsfontosságú tartományt, amihez csak egy összekötő hidat kellett elfoglalniuk. A demonstráció oka nem más, mint a vízkészletek használatát szabályozó új törvény, amit az őslakosok nem néznek jó szemmel.

 Az országos tüntetés sorozat még múlt vasárnap kezdődött, amikor a kormány ismertette a vízügyi törvény változásainak részleteit. A jogszabályból a bennszülöttek arra következtetnek, hogy Ecuador a vízkészletek privatizációjára készül, a nemzetközi tőke beédesgetése érdekében pedig lazítana a vízminőséget szavatoló szigorú környezetvédelmi megkötéseken. Mivel a tüntetők többszöri felszólításra sem adták vissza a lezárt hidat a forgalomnak, a rendőrök tüzet nyitottak egy helikopterből.

Az ezév október elejéről keltezett jelentés előzménye, hogy a Bechtel már évek óta kézben tartja a latin-amerikai ország vízellátó rendszereit, mindeközben a vízminőség nem hogy javult volna, rosszabb lett, tömeges hepatitis-C fertőzés dúl a gyerekek között, és ráadásul mindez nagyságrendekkel megnövelt vízdíjakért – a fizetésképtelenek nagy tömege még ebből is ki van zárva.

A magyar médiában a pécsi ügy kapcsán csak eldugott helyeken olvashatunk ezekről az ügyekről, ugyanakkor vezető helyeken találkozhatunk a Pécsről „kirúgott” Suez új spanyolországi koncesszióiról, mint „sikertörténetről”.

 A Pécsi Vízműért folytatott háborúskodás nyomán szakemberek arra hívják fel a figyelmet: a baranyai csata ugyan egyedi történet, de a háttérben egyre keményebb harc dúl a vízszolgáltatási piac újraosztásáért. A vizesszakma és az önkormányzatok ellenzik, hogy az újraosztásnál a külföldi tőke is szerepet kapjon…

 Tapasztalataink szerint a hazai vizes vállalkozások és az önkormányzatok inkább elutasítják, hogy a magántőke, különösen külföldi befektetők szerephez jussanak a magyarországi vízszolgáltatásban. E filozófia jegyében például a 105 önkormányzat által birtokolt, nyereségesen gazdálkodó, győri székhelyű Pannon-Víz Zrt.-nél sosem merült fel a cég magánítása.

 - Az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt.-nél 8-10 éve még hosszasan vizsgálták a magántőke bevonásának lehetőségét, aztán a tulajdonosok elvetették ezt a megoldást - tudtuk meg Arnhoffer Andrástól, a társaság műszaki igazgatójától. A döntés helyessége Arnhoffer szerint igazolódott, mivel a 120 ezer lakosnak szolgáltató cég stabil, s a 3,5 milliárdos árbevételből jut a szükséges fejlesztésekre. A 66 település 310 ezer lakóját vízzel ellátó Békés Megyei Vízművek Zrt.-t tulajdonló önkormányzatok sem gondolnak arra, hogy cégük a magántőkére szorulna.

 Azt, hogy a vízműveket privatizálják, s vonják be magánításukba a külföldi tőkét, a pártok többsége ellenzi. A legelszántabban a Fidesz utasítja el ezt az utat. De ez nem volt mindig így. Szegeden a város Fidesz-SZDSZ vezetése - az MSZP minden érve ellenére - 1994-ben eladta a vízmű részvényeinek 49 százalékát a francia Vivendinek. Öt évvel később a város fideszes irányítói már bánták a dolgot, mert a víz indokolatlanul gyorsan drágult, s úgy látták, a francia partner túl sok pénzt "vesz ki" a cégből. Szeged akkor vissza akarta vásárolni a részvényeket, s erős emberekkel megpróbálta elfoglalni a vízművet, aztán az önkormányzat visszariadt a kivásárlás költségeitől. Azóta béke van a város és a francia partner között.

 A vízműcégek magánítását ellenzi a Magyar Vízközmű Szövetség (MaVíz) is. Ennek a szakmai érdek-képviseleti szervezetnek 105 hazai vizes cég a tagja, s ők biztosítják a hazai vízszolgáltatás 96 százalékát. Papp Mária, a MaVíz főtitkára elmondta: a szervezet évek óta sürgeti, hogy a parlament alkosson törvényt a víziközművekről. Abban rendelkezni kellene az üzembiztosság feltételeiről, a közművek karbantartási előírásairól, a vízellátás felügyeleti rendszeréről, az árképzés szabályairól és a vízműcégek profitjának limitálásáról. Csak ha a törvény megszületik, akkor érdemes beszélni arról, kell-e magántőkét bevonni a szolgáltatásba - állította Papp Mária, aki úgy látja: a cégek boldogulnak magántőke nélkül is: - A vízszolgáltatás biztos üzlet - mondja a főtitkár -, ezért a vízműcégek fejlesztéséhez mindig lehet hitelt kapni. Külföldi szakmai befektetőkre sincs szükség, a hazai vizesszakma tudása világszínvonalú. (Népszabadság, nov3)

 A fenti történethez hozzátartozik, hogy Pécsett lényegében ugyanakkor ugyanaz történt, mint Szegeden: egy Fidesz-SZDSZ önkormányzat privatizálta a vízmű kisebbségi tulajdonrészét úgy, hogy a menedzsmentjogokat a multinak adta. De nem csak ezt: így tettek a köztisztaságért felelős Biokom vállalattal (szintén francia résztulajdonnal). Sokezer pécsi polgár önerős ingatlanát (garázsokat) átjátszották egy fideszes érdekeltségű kft-nek, amely az ingatlanokat újra megvetette (volna) az építtetőkkel. (Nem árt, ha leírjuk Mikes Éva fideszes alpolgármester (ma EKF-irodavezető) és Szabó Tamás fideszes szakpolitikusok, mint a folyamat „stakeholder”-einek nevét.)

 Az akkor ellenzéki, majd 1996-tól az SZDSZ átülésével a hatalomba is bekerült, majd 1998-tól a hatalmat is gyakorló pécsi szocialisták választási propagandájának középpontjában éppen a Fidesz neoliberális politikájának bírálata állt, vagyis hogy vissza kell vennie a városnak azt, amit a Fidesz „elkótyavetyélt” . Toller László és társai a hatalom megszerzése után cselekedtek is: szétverték a fideszes ingatlancsaló kft-t (de az ingatlanok problémáját nem orvosolták), majd csendben visszavásárolták a Biokom francia tulajdonrészét, kivásárolták a tömegközlekedési vállalat megyei Volán-céghez tartozó részét, sőt kísérletet tettek a teljes vállalat megszerzésére is, később látványos Mercedes-autóbuszberuházásba kezdtek, később jött az EXPO-center, a pogányi repülőtér, egységes városi kommunális holdingot hoztak létre- igazi szocialista kádertemetőket, kifizetőhelyeket.. Mindennek meg is volt az ára: Páva Zsolt 1998-ban 400 millió forintos hiánnyal adta át a várost Toller Lászlónak, 2009-ben 37 milliárdos hiánnyal vette át újra..

  Nagy kérdés, hogy a globalista, neoliberális „kutyából” nemzeti-polgári stb. „szalonnává” vált Fidesz hogyan fogja levezényelni saját „vállalatfoglalását”. Sikerül-e a bíróság előtt érvényesíteni azt, hogy a francia tulajdonrész értékéből levonják a kivitt profitot, és így a város „megússza” 1-2 milliárd forinttal a dolgot, vagy nem, és 7-10 milliárdba vagy többe is belekerül, ha a multi még az elkövetkező 11 év elmaradt hasznát is be tudja vasalni ? Megjegyzendő, hogy bár ez tisztán jogi kérdésnek tűnik, azért a valóságban politika – az idézett esetekben pont ezt tudták a polgáraik érdekéért határozottan fellépő önkormányzatok elkerülni úgy, hogy inkább peren kívül megegyeztek.

 Hol van itt a „kapitalizmus” ?

 Jelentjük, sehol ! A kapitalizmus a versenyről szól, a kereslet – kínálat által alakított piacról. A modern kommunális szolgáltatások (vasút, hírközlés, energiaszolgáltatás) a 19. században jelentek meg,magánvállalatokként, koncessziókkal, kezdetben helyi, regionális igényeket elégítettek ki, csak később váltak országos hálózattá. A modern polgári kapitalista nemzetállamok kormányzata rájött, hogy ezek nélkül működésképtelen, ezek részére stratégiai fontosságúak, nem engedheti meg azt , hogy egy egyszerű üzleti csőd működésképtelenné tegye őket. Az állami vasúttársaságok létrejöttét például éppen a magántársaságok becsődölése tette szükségessé (MÁV, 1879, AMTRAK(USA), 1971, stb.), de Angliában pl. a kereskedelmi hajóstársaságok meghatározó részét (Cunard-csoport) is államosították, nehogy a konkurrens amerikai vagy német tőke kivásárolja őket. De jelentős részben ide tartoznak a humán tőke intézményei is: oktatás, egészségügy, nyugdíjrendszer,stb.

 A 20. században a globális nagytőke egyre mozgékonyabb lett, másrészt a döntéshozókra gyakorolt egyre nagyobb befolyása révén egyre több lehetősége lett legális-illegális adóelkerülésre. Emiatt az államok és önkormányzatok egyre inkább eladósodnak a stratégiai ágazatok közérdekű működtetése miatt. Másrészt a szabad versenyből, a termelésből, szolgáltatásból egyre kevesebb profitot lehet kihozni. Ebből már következik a globalizáció egyik jellegzetessége: a globális nagytőke ráveti magát a közszolgáltatási-kommunális (kvázi) monopóliumokra, merthogy azoknak a „köz” (állam, v. önkormányzat) nem lehet jó gazdája – ez a neoliberális mantra lényege.

  Bizonyos ágazatokban (pl. telekommunikáció) az újraprivatizáció előnyös volt, mert új versenyt, kínálati piacot teremtett, új technológiák elterjedését (mobiltelefónia, Internet) segítette. Már nem ilyen egyértelmű pl. az elektromos energiaszolgáltatók esetében: az USÁ-ban hatalmas rendszerösszeomlások történtek , mert a fogyasztói árakat csomagképzéssel lenyomó cégek nem voltak hajlandók biztonságra és tartalékkapacitásokra költeni, a fogyasztók meg nem voltak érdekeltek a takarékosságban. Nyugat-európában kezdeti áramárcsökkenés után megint nő az áramár, Magyarországon pedig folyamatosan nő. Egyébiránt a Magyarországon az áramszolgáltatást birtokló legnagyobb multi, a német EON otthon állami többségű cég.

  A multik és a helyi kormányzatok ill. önkormányzatok közérdekű ügyekről állapodnak meg, ezeket azonban üzleti megállapodásokként, üzleti titokként is kezelhetik – súlyosan sértve a demokrácia által megkövetelt átláthatóság elvét. A sok esetben előre beígért biztos profit pedig éppen a kapitalizmus lényegét sérti – hol van az a vállalkozás a versenyszférában, amelyik évtizedekre előre biztos profitra számíthat? Ráadásul a multi minden további nélkül elviheti azt a profitot, amit egy kommunális vállalat esetében létfontosságú lenne visszaforgatni. Nem is beszélve a helyi törvényhozók folyamatos korrumpálásáról..

 És mi a helyzet a vízzel ?

 A víz (édesvíz)  a legalapvetőbb helyi természeti erőforrás, az élet, a gazdaság nélkülözhetetlen része. Amióta létezik emberi civilizáció, a vízgazdálkodás, a vízjog a kultúra legősibb és legalapvetőbb része mindenütt. A vízzel a helyi közösség rendelkezett, használatát aprólékosan szabályozták, még a legdurvább kasztrendszerben is megvolt az ingyenes hozzáférés lehetősége mindenkinek, a szabályok megsértőit akár halállal is büntethették. 

 A modern helyi vízművek általában mindenütt önkormányzati tulajdonban voltak, a technikai felújításra, ill. ennek ellenértékeként az üzemeltetésre, ill. annak hasznára adtak koncessziókat, de általában helyi vállalkozásoknak, amelyek a profitot, ha volt, helyben is használták fel. A globalizáció következménye, hogy a perifériához tartozó területeken még regionális szinten sincsenek megfelelő tőkeerős vállalatok – a súlyosan eladósodott önkormányzatoknak multik „sietnek a segítségére”, miközben az üzemeltetés mellett tulajdoni jogokat és teljeskörű menedzsmentjogokat kényszerítenek ki maguknak. Az állami szubvenciók megszűnésével azonban az extraprofitjukat a vízárak növelésével tudják biztosítani, amelyet politikai alku során érvényesítenek az esetleg még árhatósági pozícióban lévő önkormányzattal szemben. A fogyasztók erre a vezetékes víz esetében takarékossággal reagálhatnak, a forgalom csökken – marad még a terjeszkedés, a szolgáltatás minőségének rontása.Egyes vélemények szerint több konfliktust maga a multicég provokál ki, hogy még „nyerő” pozícióban vonulhasson ki a lerabolt vízszolgáltatóból.

 Mit szóljon ehhez az LMP ?

  A természeti erőforrások (víz, energiaforrások) korlátosak. Ez annyit jelent, hogy nagyon sok esetben neoliberális mítosz a kínálati piac és a verseny lehetősége – az vagy van, vagy nincsen, „szimulálni” nem lehet ! A víz esetében ez egyértelmű, az energia esetében is egyre nyilvánvalóbban az, ill. az lesz. A kommunális szolgáltatásokra rátelepedő multicégek (beleértve a jövő szempontjából létfontosságú humán szférát) nagyon sok esetben monopóliumok, amelyek még meglévő helyi erőforrásokat szivattyúznak ki, a gazdasági helyzettől független extraprofitokat erőszakolnak ki, ezzel a bevitt szellemi-technológiai apportjuk nincsen arányban, a megdrágított szolgáltatások pedig növelik a társadalom megosztottságát, válságát. 

Ezért az LMP követeli:

 - A pécsi vízmű esetében reális tájékoztatást arról, mennyi volt a cég valós extraprofitja, csökkenthető-e ezzel a franciáknak kifizetendő tulajdonrész értéke, fizetni kell-e az elmaradt haszonért (vagyis hogyan szólt az eredetileg a Fidesz által is létrehozott privatizációs szerződés ?)

 - Amennyiben Pécs nem a leendő kormánypárt egyszeri kísérleti terepe volt, koncepciót szeretnénk látni a külföldi nagybefektetők és a helyi kis és középvállalkozások arányosan egyenlő adózási és támogatási feltételeiről. (Elfogadhatatlan, hogy az úniós támogatások jelentős részét is a multik hazai leányvállalatai szívják le.) Ugyanis ez lenne a helyes megoldás, nem az egyszeri látványos cégfoglalások.

 -Nyilvánosságra kell hozni a kommunális szolgáltatók esetében a külföldi nagybefektetőkkel kötött szerződéseket, különös tekintettel a garantált extraprofitokra, a termelő beruházásokra adott költségvetési támogatásokra. (Például a Horn-kormány idején az áramszolgáltatóknak garantált profit, az egyetemi PPP-beruházások feltételei, stb. ) A magyar lakosságra előnytelen feltételeket újra kell tárgyalni, szükség esetén a szerződéseket fel kell mondani

  A neoliberális trendszöveg erre az, hogy összeomlik a magyar gazdaság, ha a nagybefektetők „ megsértödnek” és kivonulnak. A válasz erre az, hogy menjenek. Jön helyettük más. Ha nem Nyugatról, akkor Keletről. Ha nem Északról, akkor Délről. Ezzel egyébként az érdekeltek is tisztában vannak – mint ahogyan tisztában lehet egy nem komprádorszellemű magyar politikusgárda is.

 Kóbor József, LMP